Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakközépiskola

1151 Budapest XV., Fő út 70.
Telefon/fax: (1) 307-6423, (1) 307-7333
OM azonosító: 035248

Felvételi tájékoztató

Tisztelt Szülők!


Tudjuk, hogy nagy gondot jelent az iskolaválasztás gyermekeik számára, ezért segíteni szeretnénk Önöknek iskolánk bemutatásával. Tájékoztatónk célja, hogy megismertessük Önökkel a gimnáziumunkban folyó oktató-nevelő munkát.


Az 1878-ban alapított magángimnázium utóda, a Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakközépiskola Rákospalota csendes, jó levegőjű zöldövezetében található. Intézményünk parkosított, tágas udvarral és bitumenes-, valamint műfüves sportpályával rendelkezik, mely diákjaink rendelkezésére áll. A gimnázium könnyen és jól megközelíthető Újpestről és a város belső kerületeiből BKV-val, valamint a környező településekről vonattal és Volán- járatokkal. Iskolánk a XV. kerület legrégebbi középfokú oktatási intézménye, és ebben a tanévben ünnepli fennállásának 136. évfordulóját.


Jelenleg hatévfolyamos, nyelvi előkészítős, és négyévfolyamos osztályaink vannak. Tanulóinknak lehetőségük van az ECDL vizsga letételére. A kerületi önkormányzat támogatja a nyelvvizsga megszerzését is. A gimnázium tíz tárgyból biztosít diákjainak emelt szintű érettségi felkészítést.


Tanórán kívüli lehetőségek: délután különböző szakkörök és szabadidős programok állnak diákjaink rendelkezésére. Működik rajz-szakkör, drámacsoport, énekkar, konditerem. Az iskolai DSE keretében sokféle sportolási lehetőség van. Télen sítúrát szerveznek tanáraink. Vízitúra szakosztályunk minden nyáron 10-10 napos túrát szervez.
Hagyományaink között szerepelnek a minden évben megrendezett bálok. Elsőseink köszöntésére a Gólyabál, végzős diákjaink tiszteletére a Szalagavató bál. Minden tanév kiemelkedő rendezvénysorozata a Dózsa Napok.


Az iskola légkörét a közvetlen tanár-diák kapcsolat jellemzi, melynek alapja a kölcsönös tisztelet és követelmény. Tantestületünk jelentős része volt diákjainkból áll.


A 2015/2016-os tanévben hatévfolyamos, négyévfolyamos gimnáziumi osztályok (emelt óraszámú testnevelés-, dráma-, és történelem tagozat), nyelvi előkészítő osztályok, és táncművészeti szakközépiskolai osztály indítását tervezzük.
Az iskolánkban választható idegen nyelvek: angol, francia, latin, német, olasz, orosz.


Négy évfolyamos képzés emelt óraszámú történelem, drámatagozatos, testnevelés és általános tantervű csoportokat indítunk. Mind a négy csoportba a felvehetők száma 16-16-16-16 fő.


Nyelvi előkészítő osztályt indítunk angol, német és olasz nyelvekből. A nyelvi órák száma: az első nyelvből heti 12 óra, a második nyelvből heti 6 óra.


Hat évfolyamos osztályokban angol, német nyelvek közül választhatnak a diákok.


Táncművészeti szakközépiskolai osztályba kortárs-, és modern táncos, illetve színházi táncos szakra 17-17 főt tudunk felvenni.


Előkészítő tanfolyamok indulnak októberben, melyekről részletes információval később szolgálunk.

Szülői tájékoztató a leendő elsősök szüleinek, és az érdeklődő gyerekeknek:

2014. október 3., 17:00
2015. január 9., 17:00

Itt lehetőség lesz arra is hogy az egyes tagozatokról, illetve előkészítőkről külön-külön is tájékozódjanak.




Tisztelt Szülők!


Várjuk jó tanulmányi eredményt elért, jó képességű, továbbtanulni szándékozó gyermekeiket!

A Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakközépiskola tantestülete nevében

Gertner Hajnalka sk.
intézményvezető